Autózz csórón!

  Kedves Autózz csórón blog-függő olvasók! Remélem nem vágtátok fel az ereiteket, nem szoktatok rá drogokra, cigire, és a családotokat sem nyirtátok ki. Ha mégis, akkor megnyugodhattok, újra lesz mit olvasni.

   Sok új sztorival sajnos nem tudok szolgálni, mivel Álmaim Autója miatt nem maradt az idén sem keret, sem idő a hobbi-autó(k)ra. Ott maradtam el, hogy sikerült lecserélni életem legjobban szeretett Autóját Dudira, az aktuális HÉTKÖZNAPI autómra. Nem véletlenül irtam ezt igy. A rengeteg jó tulajdonság mellett ez a legnyomasztóbb kevésbé jó tulajdonsága. Akik nem ittak benzint reggelire, és józanul kezelik az autókat, most biztos sirva röhögnek, vagy hülyének néznek. Vagy mindkettő. Igazuk van.

   No de kezdjük ott, ahol abbahagytam. Vagyis folytassuk. Az előző posztban nagyjábol megfogalmaztam az akkori állapotomat az autócserével kapcsolatban. Azóta eltelt szűk fél év. Engedjétek meg, hogy a következőkben megszemélyesitsem Dudit, vagyis az autót.

   Az első hetekben féltem tőle. Duditól. Nagy volt, ismeretlen, és idegen. Semmi nem ott volt, ahol megszoktam, a hangok, az illat, minden más volt. Mivel szeretem az újdonságokat kiváncsi természetemből adódóan, ezeket a problémákat hamar letudtuk Dudival, segitőkész volt, és barátságos. Némi idő eltelte után letegeződtünk, megszerettem. De hiányzott Ő. Golfi. Mégis, amikor beültem Dudiba, és vezettem, jóleső érzés járta át a szivemet. Jólesett a kényelem, a csend, a tágasság, az igényesség, minden pozitivum. Szerettem nézni a gyönyörű formáját, a visszafogott eleganciáját, érezni a sugárzó fennsőbbrendűségét. Ahogy telt az idő, egyre jobban hiányzott Golfi, Dudi újdonságának a varázsa egyre csak múlt, a szeretett előnyei egyre megszokottabbakká (micsoda szó...) váltak.

   És rájöttem. Én még mindig Golfiba vagyok szerelmes, csak nem birtam elviselni az Ő csapongásait. Talán mert hasonlitottunk. Én hangulatember vagyok, Ő meg hangulatautó volt. (lehet, hogy feltaláltam egy új szót? :))) Nyugodtságot kerestem, úgy éreztem öreg vagyok én már ehez. Hát megkaptam. Halálosan unalmas nyugodtságot. Szeretem Dudit, még mindig. De csak úgy ahogy az ember a testvérét, nagyanját, macskáját, hörcsögét szereti. Golfit meg lángolva, üvöltve, őrjöngve szerettem. Imádtam vezetni. Kompromisszumot nem ismerő volt. Ha valami nem tetszett neki, pofáncsapott. Ha tetszett neki, velem együtt őrjöngött egy szerpentinen, egy jó kanyarban, egy mezőn. Sokszor kiszámithatatlan, kiismerhetetlen volt, éppen ettől izgalmas. Dudi tökéletes. Mindent kiszámithatóan, precizen teljesit. Parancsokat teljesit. Úgy táncol, ahogy fütyülök, ha szabad ezzel a képzavarral élnem. Soha nem ellenkezik, nincsenek hibái, vagy csak a szeretettől elhomályosodott látóvilágomból zárom ki azokat. Annyira szeretem, annyira megszoktam, hogy nem tudnék megválni tőle. Közben bármit megtennék, hogy visszaszerezzem Golfit. Szarügy.

   Kicsit racionálisabban visszatekintve is meg vagyok elégedve Dudival. Jópárezer kilóméter van mögöttunk. A normális kopó-, fogyóanyagokon kivül kevés dolog kellett neki. Pár apró zörgés, karc van rajta, de hát 16 éves a lelkem. Nyáron kapott 4db gyári, szolidan gyönyörű alufelnit, amitől még elegánsabb, szebb lett. Egyszer úton is hagyott, behalt a benzinpumpa, ami elég sok fejvakarásnak adott okot nem kis távolságra az otthonomtól. Még haragudni sem tudtam rá. Csak tűrtem, és magamhoz képest ijesztő csendben lassan megoldottam a problémát barátaim segitségével. Golfinak üvöltöttem volna, csapkodtam volna az ajtaját, rugdostam volna a kerekét, és gyűlöltem volna. Ehhez képest Dudira mégcsak haragudni sem nagyon tudtam. Hát persze, az ember nem rugdossa a macskáját, nem ordit a nagyanyjának, nem csapkodja a testvérét, nem tapossa el a hörcsögét...

   Problémám legközelebbi megoldása a Projekt 1 alanya lenne, rendszeres olvasók ismerik, aki nem, az mindent megtud róla az előző posztokból. A baj csak az, hogy anyagi, időbeli, és más gondokból fakadóan legalább egy, de lehet több év kell a megvalósuláshoz. Legalábbis ahoz, hogy járóképes legyen az autó. Éppen ezért naponta böngészem a használtautós oldalakat, szigorúan 500 euro alatti keresőbeállitással. Az elvárásaim egy használható, öreg, kopott, de adrenalinszintet nem hidegen hagyó roncs. Egy már majdnem megvolt. Kár, hogy ezt az országot Yeti-k is lakják. Akarom mondani lakunk a Yeti-k mellett.

   Részletek remélem lesznek hamarosan, addig is, izguljatok együtt velem! :)