Hol is kezdhetném a mai bejegyzést, ha nem a legfájdalmasabb ténynél, Golfikánál. Össze lett rakva, magyarul összehányva, és esetlenül várja a trélert a tömbház mellett szánalmasan meghúzódva. Naponta többször el kell mennem mellette, Ő csak csendben ül ott, és néz rám a kancsi, kerek, ártatlan szemeivel…
Amint irtam a pótautóként vásárolt dácia is el lett adva két hét használat után, mivel megelégeltem a sok használhatatlan autót, amik csak a nyűgöt, meg a költségeket vonzották az életembe.
Hogy a mindennapi igáslovam sem maradjon háttérben, szólok pár szót róla is. Az utóbbi időben felmerült bennem az eladásának gondolata, mivel kinőttem, nem férek benne, meg van pár idegesítő hibája is. Szerencsére, mint már oly sokszor, nem fajult a gondolat tettlegességig, és meggondoltam magam. A golfi marad!
...Azon a rohadt hideg, téli estén féltengelycsukló csere céljából egy közeli faluba igyekeztem szerelőhöz, végül nem értem oda, és nem csak féltengelycsukló csere lett szükséges...
A következö napokban az autóüléshez szokott vézna seggem miatt apám kocsiját használtam, ami persze mindenre vezetett, csak jóra nem. Azonnal elkezdtem érettségire való tanulás helyett autót vadászni... Nem volt könnyű játék.
Az Oltcit eladása után a józan ész nyert hatalmat, és az eladásból, meg a délutáni, hétvégi munkákból nyert pénzeket szépen banki letétben gyüjtögettem. Szándékom szerint addig gyüjtöttem volna, míg jogsit nem szerzek (már csak egy évem volt hátra a felnőtté válásig).
Utolsó kommentek