A következö napokban az autóüléshez szokott vézna seggem miatt apám kocsiját használtam, ami persze mindenre vezetett, csak jóra nem. Azonnal elkezdtem érettségire való tanulás helyett autót vadászni... Nem volt könnyű játék.

   A Dacia árán kívül egy vasam sem volt, gondoltam egy kis hitellel megtoldom, és választok valamit. Semmi értelmeset nem kaptam, klasszikus daciat nem akartam többé, ezért őrült tervként Dacia Nova-t kerestem. Kicsit modernebb forma, 1,6-os befecskendezős benzinmotor, 5 ajtó, és belefért volna az akkori 2000 euróban megszabott keretembe. Sikerült egyet lőni a városban. Egy eldugott utcában találtam meg, ahol a hölgy tulajdonos kezembe nyomta a papírokat, meg a kulcsot, teszteljem nyugodtan, probálgassam. Kissé meglepett ez a hozzáállás, de még jobban az autó... Egy Michelin nyomot hátán viselő patkány jobban mutat az aszfalton, mint ahogyan ez kinézett... ütött, kopott, rozsdás, 4 féle kerék rajta, szóval nagyon ocsmány volt. Abban a pillanatban már tudtam is, hogy nincs az a pénz, amiért én ezt elviszem innen, esetleg ha én kapok, de még úgy is meggondoltam volna. Egye fene, gondoltam, kipróbálom, ha már felajánlotta a hölgyecske, fizetnem nem kell érte. Istenemre mondom, ilyen borzalmas szart még azóta sem vezettem, pedig már vagy 3-4 éve volt, azóta sokmindent láttam. A kormánynak akkora játéka volt, mint egy lóf*sz, zörgött,  esett szét, a váltókar a kezemben maradt, alig találtam a sebességeket, alig vártam, hogy kiszálljak már abból az ipari hulladékból. Visszaértem, kedvesen megköszöntem, majd egy ˝meggondolom és telefonálok˝ mondattal távoztam. Persze, majd ha a nap fog csicseregni, s a madarak fognak sütni...

   Mindenhol kutattam, ahol csak lehetett, semmi kipróbálásra méltót nem találtam. Elkeseredtem már, amikor úgy döntöttem, ha itthon nincs, akkor máshol kell keresni, így a legközelebbi szombaton Marosvásárhelyen próbáltam szerencsét. Rohadt sok autó volt. Vagy drága, vagy rozsdás, vagy a bele van halálra kopva, vagy... mindegyikkel volt valami bajom. Konkrét elképzelésem nem volt, csak az állapot számított, de az nagyon. Kényes voltam nagyon a belsőre, kárpitok állapotára, esztétikai és motorikus állapotra különlegesen. Futómű nem számít annyira, az javíthatóbb. Egy teljes nap eltöltése után autó nélkül tértem haza, lógó órral.

   Végső elkeseredésemben daciákat kezdtem keresni újra, csak fiatalabb évjáratúakat, mint ami volt. Eközben puszta véletlenségből vettem észre egy kettes Golfot az út szélén, Eladó felirattal. Azonnal megtetszett a kis formás segge, a szép, kereklámpás eleje, és a legendás németes megbízhatóság gondolata kotyogott a fejemben. Megálltam, körbejártam, csalódottan néztem a 2500 eurós árat... Mérlegeltem egy ideig, aztán gondoltam bassza szellő, felhívom. Csávókám lejön, mutogat, magyaráz, kampányol, marketingel. Én figyelek. Ajtók nehezen nyílnak, kilincsek kukák (golf 2-es típushiba), egy két enyhe rozsdafolt, viszont a belseje gyönyörű állapotban, minden díszléc, apró részlet rendben. Beindítja. Selymesen jár, bemelegedés után egyenetlen alapjárat. Semmi gond, Oltciton, Dacian képzett kölyök vagyok, nem is tudnám elviselni talán a sima alapjáratot. Próbakör. Kissé kopogós futómű, de nem vészes, hamar és olcsón orvosolható, viszont a motor kelletlenül, csak 3000-es fordulat fölött húz. Meg még csomó apró jó, és rossz dolog. Egyszóval: beleszerettem. Visszaérkezünk, alkudni próbálok, 2200 a végeredmény. Elköszönök, másnap reggelre ígérek választ. Hazamegyek, a nyű a seggemben, összeszedem a penzemet, plusz a hitelt, intézek még melléje amennyit szükséges, és végérvényesen döntök: megveszem. Másnap suliból meglógva hívom csávókámat, mondom, kell az autó, érkezem. Hosszú éjszakája lehetett, szerintem legszivesebben inkább elütött volna a kocsival, minthogy most álmosan intézze az eladást. Elmegyunk hozzánk, megkínálom kávéval, megírjuk az adásvételit, beszélgetünk, kiszámoljuk az aktuális árfolyamon az árat lejben. 72 millió 420 ezer lej. Hú, mondom én a tegnap mást számoltam, de van pontosan 72 millám, lerakom az asztalra. Ne mááár, mondja, neki kell az utolsó fillérig. Mosolygok, elindulok anyámhoz, ˝fillérb*szó k*rva anyádat˝ mormolgatom magamban. Szerencsére anyám kisegít, így nem bukik el az üzlet egy ólcsó kínai poló ára miatt. Boldogság, öröm, életem első igazi, nyugati autója!

   Mutatom anyámnak, ˝jajj de szép fiam, biztos nagyon jó lesz˝, szokásos pozitív hozzáállás. Hazajön apám, mutatom neki, (nem mintha annyira éhes lennék a véleményére, csak gondoltam hadd irigykedjen kicsit) furcsán nézi. ˝Fehér. Háromajtós. Öreg. Drága lesz az alkatrész, pénztemető.˝ OK, köszi a véleményt, tudod hogy van, a vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra...

   Ahogy teltek a napok, egyre jobban szerettem. Össze sem lehet hasonlítani ezekkel a román sz*rokkal. Egy nagy takarítás, mosás, után kapott egy kis szervízt. Olajcsere, szűrők, gyertyák, stb cseréje. Pár nap múlva kapott két új kilincset, apróságokat. Imádtam. Az 1,6-os, 72 lovas benzines a gyertyacsere és a gyújtásállítás után szárnyakra lelt. Imádtam az erőt, a precíz sebességváltót, a viszonylag passzentos belsőt, a praktikus dolgokat, a csendet, mindent...

   Aztán érettségis, csajozós autóból munkásautóvá vált. Építkezési anyagokat, munkásokat hordtam vele, de csak bírta, és bírta. A fogyasztása fele volt az eddigi roncsaimnak, az ereje háromszor annyi. Szervízbe kb félévente jártam, pedig gyűlt a km veszettül. Félévente kapott futóműgenerált, fogyó és kopó dolgok cseréjét, megérdemelte, nem sajnáltam tőle. Az alkarész olcsó volt, sokszor még a dacia olcsóságát is közelítette. Egyszer költöttem rá egy nagyobb összeget, kuplungcsere volt szükséges. Kapott alufelnit, hangszórókat, mélynyomót, központi zárat, elektromos ablakot, meg néhány extrát, amiket mind én szereltem bele nagy lelkesedéssel. Azthittem megtaláltam a számomra tökéletes autót. Még a hibáit is elfelejtettem, annyira szerettem, pedig utáltam a 3 ajtósságot, és sokszor nagyon szűk volt. Persze, szeretem a szűk dolgokat ( :)) ), de nem autóban...

  ...Majd egy rohadt hideg, januári estén megváltozott a kettőnk élete... (folyt. a következő posztban)