Hol is kezdhetném a mai bejegyzést, ha nem a legfájdalmasabb ténynél, Golfikánál. Össze lett rakva, magyarul összehányva, és esetlenül várja a trélert a tömbház mellett szánalmasan meghúzódva. Naponta többször el kell mennem mellette, Ő csak csendben ül ott, és néz rám a kancsi, kerek, ártatlan szemeivel…
Amint irtam a pótautóként vásárolt dácia is el lett adva két hét használat után, mivel megelégeltem a sok használhatatlan autót, amik csak a nyűgöt, meg a költségeket vonzották az életembe.
Viszlát Golfi! Isten hozott Dudi!...részletek hamarosan...
Nem az a baj, hogy nyakig ülünk a szarban, hanem hogy hullámzik, szoktam mondogatni. Akár erre is utalhatna a cím, de most kivételesen teljesen másról van szó.
Hogy a mindennapi igáslovam sem maradjon háttérben, szólok pár szót róla is. Az utóbbi időben felmerült bennem az eladásának gondolata, mivel kinőttem, nem férek benne, meg van pár idegesítő hibája is. Szerencsére, mint már oly sokszor, nem fajult a gondolat tettlegességig, és meggondoltam magam. A golfi marad!
A következő napokban, hetekben egyre csak lankadt a lelkesedésem az autót illetően. Egyre kevesebbszer indult be, az akksi egyfolytában a töltőn lógótt, a benzintank lyukas volt, eresztette az utolsó fityingeimre vásárolt anyagot. Nem kellett sok idő, megutáltam a gépet, de nagyon.Gyűlöltem a szorító fékeket, amik elöl a féltengely belső (!!!) felére voltak szerelve, utáltam a rommá porladó, rusnya, zöldes belsejét, a motortérben lakó pótkerekét, mindent. Pedig még egy métert sem mentem vele közúton…
Utolsó kommentek